KERESZTÉNY-ZSIDÓ IMAÓRA

A 2013. évi Ökumenikus Imahét 7. napján

 

2013. január 27. vasárnap du. 17.00 h.

Terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz Templom

(Budapest VI., a Nagymező u. és a Király u. sarkán)

 

Megnyitó:

 

Erdő Péter

bíboros, az MKPK elnöke, CCEE elnöke

Schweitzer József

nyugalmazott országos főrabbi

Horváth Zoltán István

esperes-plébános

 

Az imaóra résztvevői:

 

Schweitzer József - nyugalmazott országos főrabbi

Erdő Péter - bíboros, a MKPK elnöke, CCEE elnöke
Bölcskei Gusztáv – református püspök, zsinati elnök

Gáncs Péter - evangélikus elnök-püspök

Papp János - elnök, Magyarországi Baptista Egyház

Csernák István - metodista superintendens

Ócsai Tamás - Unióelnök, Hetednapi Adventista Egyház

Pataky Albert - elnök, Evangéliumi Pünkösdi Közösség

Kalota József - érseki vikárius, Konstantinápolyi patriarchátus

A Végső Óra (a Feltámadás és Ítélet napja) jeleiről

Az arabokat az iszlám kezdeti időszakában foglalkoztatta a Korán túlvilágra és a Végső Órára vonatkozó tanítása, azonban a többség hitetlenkedve fogadta az Ítélet napjának bekövetkezését. A gúny kedvéért persze követelték Mohamed prófétától (Allah dicsérje és üdvözítse) azt, hogy mondja meg, mikor lesz az Utolsó nap, és mikor fog bekövetkezni a feltámadás és a végítélet.

Allah azt mondta: „A hitetlenek azt mondják: Az óra soha nem jön el.  Mondd: De igen. Az Uramra mondom, aki tudja azt,  ami rejtve van, bizony be fog következni. És nem kerüli el az ő figyelmét egy porszemnyi súly sem az egekben, sem a földön. És nincsen ennél sem kisebb, sem nagyobb, ami ne lenne [följegyezve] egy nyilvánvaló könyvben. Megjutalmazza azokat, akik hisznek, és jótetteket cselekszenek. Megbocsátás és nagylelkű gondoskodás lesz az ő osztályrészük. Akik azonban szembeszállnak kinyilatkoztatásunkkal, hogy meghiúsítsák azt, azokat gyötrelmes büntetés várja.” (Korán 34: 3-5).

„Kérdeznek téged (Ó Mohamed) az Óráról (az Ítélet napjáról), [hogy] mikor lesz az elrendelt ideje. Mondd: Csupán Uramnál van arról tudás. Egyedül Ő fedi fel azt a maga idején. Ott súlyosodik az egekben és a Földön. Nem érkezik hozzátok másként, csak váratlanul. Úgy kérdeznek téged, mintha tudnál róla. Mondd: Csupán Allahnál van arról tudás. Ám a legtöbb ember nem tudja” (Korán 7: 187)

„Kérdeznek téged az Óráról: Mikor következik be? Nem vagyok te olyan helyzetben, hogy bármit mondj arról! Az Uradra tartozik annak ideje. Bizony, te csupán egy intő vagy annak, aki féli azt. Azon a napon, amikor meglátják azt, olyan lesz nekik, mintha csak egy estét vagy délelőttöt töltöttek volna [az evilágban]” (Korán 79: 42-46)

Az iszlám vallás tehát nem ad lehetőséget a találgatásokra, hiszen kizárólag Allah tudja azt, hogy mikor jön el a Végső Óra, az Ítélet napja: „Allahnál van az Óra tudása, és Ő bocsátja le a záporesőt, és Ő tudja, mi van az anyaméhekben. És senki sem tudja, hogy mire tesz szert holnap és senki sem tudja, hogy mely földön fog meghalni. Bizony, Allah Mindentudó, mindenről ismerettel bír” (Korán 31: 34)

Ugyanakkor a vallástudósok megkülönböztetnek kisebb és nagyobb jeleket, melyek jelzik a Végső Óra közeledtét. Ezekről tudniuk kell a muszlimoknak, hogy ne feledkezzenek meg az elszámolásról, ami vár rájuk haláluk után.  Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy minden ember számára a saját halálával megkezdődik a túlvilág, azzal hogy lelke elhagyja a testét, és a sírbeli köztes létben várja a feltámadást.

A Végső Óra kisebb jelei azok, amelyek ugyan nem történnek közvetlenül a Végítélet napja előtt, azonban előkészítik és bevezetik a nagyobb jeleket. A témával foglalkozó muszlim tudósok szerint ezek a kisebb jelek az elmúlt századokban és korunkban már be is következtek.

Példák a Végső Óra kisebb jelei közül:

-       A szülőkkel szembeni tiszteletlenség és engedetlenség valamint a hivalkodás és pazarlás elterjedése. Egy alkalommal megkérdezték a Prófétát (Allah dicsérje és üdvözítse) az Óra jeleiről, ő pedig azt mondta: „(A jelei) hogy a rabszolganő szüli az úrnőjét, és az, hogy láthatod, hogy a mezítelen lábú, ruházatlan birkapásztorok versenyezve építenek magas épületeket” (Muszlim).

-       A megbízhatóság csökkenése és eltűnése. Megkérdezte egy férfi a Prófétától: Mikor lesz a Végső Óra? Azt kérdezte a Próféta tőle: „Mit készítettél elő annak?” És nem válaszolt először. Majd magához hívta ismét a személyt: „Amikor a megszűnik megbízhatóság, akkor várhatod a Végső Órát”.

-       Az emberek ok nélkül ölik egymást. Azt mondta a Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse): „Esküszöm arra, akinek a lelkem a kezében van, hogy jönni fog egy nap, amikor nem tudja a gyilkos, hogy miért gyilkolt, és nem tudja az áldozat, hogy miért halt meg” (Muszlim).

-       Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „Nem következik be az Óra, amíg az arabok földje újra legelőföld és folyókkal teli nem lesz” (Muszlim)

A Végső Óra kis jelei után, amelyek az erkölcsi romlás elterjedését is jelentik, következnek a nagy jelek, amelyek jelzik, hogy a Végső Óra bekövetkezése már a küszöbön áll, éppen ezért fel kell készülni, és jót kell cselekedni, mert a végítélet és a feltámadás napja igen közel van. Ezen nagy jelek között számos megrázó természeti katasztrófa, kísértés és megpróbáltatás szerepel, ezért kell követni az Egyenes utat, jótetteket kell cselekedni, és Allahtól kell menedéket kérni, hogy megóvjon minket ezen csapásoktól és kísértésektől. Mohamed Próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta: „A [jó] cselekedetekkel előzzetek meg hét dolgot. Vajon mi másra vártok, mint elfeledtető szegénységre, vagy megrontó gazdagságra, vagy tönkretevő betegségre, vagy olyan öregségre, amely elveszi az eszeteket, vagy hirtelen halálra, vagy a Hazugra (al-daddzsál-ra: a hamis messiásra), a legrosszabbra, akire várni lehet, vagy az Órára, és az Óra még keservesebb és keserűbb!” (Al-Tirmidhi)

A nagy jelek között említendő a Mehdi (az Allah által vezetett) eljövetele a végidőkben, aki egy igazságos kormányzó és hadvezér lesz, és egyesíti a muszlimokat, és akinek a neve azonos Mohamed próféta (Allah dicsérje és üdvözítse) nevével, és megtölti a földet méltányossággal és igazságossággal – ezt egy hiteles hadísz rögzítette.

A legnagyobb jeleket a következő hadísz tartalmazza, anélkül hogy valódi időrendi sorrendbe állítaná azokat – fejtik ki a vallástudósok. Allah küldötte (Allah dicsérje és üdvözítse) azt mondta az Óráról: „Bizony addig nem következik be, amíg előtte tíz jelet nem láttok. Megemlítette a füstöt [„Figyeld csak meg: azon a napon, amikor az ég nyilvánvaló füsttel jön elő, amely beborítja az embereket. Ez fájdalmas büntetés!” (Korán 44: 10-11)]; a Hazugot [hamis messiást – antikrisztust, aki Isten küldöttének hazudja magát és megtéveszti az embereket]; az állatot [al-dábba: egy nem emberi, beszélő lény, amely belelát az emberekbe]; a Nap nyugatról való felkelését; Jézus Mária fiának eljövetelét [„És Ő (Jézus) bizony jele az Órának, s ne kételkedjetek abban” (Korán 43: 61)”]; Góg és Magóg megjelenését [egy rettenetes erejű nép, amely egy elzárt helyen él], három földcsuszamlást, egy keleten, egy nyugaton és egy az Arab-félszigeten; és az utolsó jel egy tűz, mely Jemen felől jön, és hajtja az embereket az Összegyűjtés helyéhez” (Muszlim)

Jézus (béke legyen vele) lejön az égből, hogy legyőzze a Hazugot, és a Korán szerint kormányozzon és ítélkezzen. Uralkodásának végén, a magasságos Allah szellőt küld a Földre, mely elaltatja a hívőket, így a legnagyobb borzalmaknak a hitetlenek lesznek a tanúi. Ezek a szörnyűségek az utolsó pillanatai annak a hatalmas árrendeződésnek és újra teremtésnek, amely végbe fog menni, mielőtt Allah feltámasztja az embereket a végítéletre.

A jelek után hatalmas földrengések fognak történni, amelyek világunk átalakulásának kezdetét jelentik: „Ne gondold, hogy Allah megszegi az ígéretét, amit a küldötteinek tett. Allah bizony a Hatalmas és Ő a bosszú Ura. Azon a napon, mikor a föld másik földdé változtatik és az egek is. S ők az Egyedüli Hatalmas Allah elé járulnak” (Korán 14: 47-48); „Ó ti, emberek! Féljétek Uratokat, bizony az Óra földrengése rettenetes dolog! Aznap látni fogjátok, minden szoptató nő megfeledkezik arról (a csecsemőről), akit szoptatott, és a terhes nők leteszik terhüket (megszülnek), és az embereket részegnek látod majd, pedig nem is részegek, ám Allah büntetése erőteljes” (Korán 22: 1-2)

„S amikor az ég meghasad, s rózsa lesz, akár a karmazsin”(Korán 55: 38). A magasságos Allah kijelenti ebben az ájában, hogy az ég egyszer csak meg fog hasadni, a csillagok pedig felrobbannak, és olyan lesz a látvány, mintha hatalmas karmazsin színű virág lenne az égen. A modern tudomány pedig bebizonyította, hogy a csillagok felrobbanásánál keletkező fényjelenség leginkább egy rózsához hasonló formát rajzol ki az égen. Az efféle robbanások egyre intenzívebbé fognak válni, mígnem összeomlik a világegyetem.

„Amikor az ég széthasad, és amikor a bolygók lehullnak, és a tengerek felrobbannak, és a sírok fölfordíttatnak, megtudja minden lélek, mit küldött előre és mit hagyott hátra” (Korán 82: 1-5)

„De nem! Az ember folytatni akarja gonosztetteit. Azt kérdi: Mikor lesz a Feltámadás Napja? S amikor a tekintet elvakul, és a Hold sötétségbe borul, és a Nap és a Hold egyesül, azon a napon azt mondja az ember: Merre van a menekvés? De nem! Nincsen menedék! Azon a napon csak az Uradnál van nyugalmas hely. Megtudja az ember azon a napon, hogy mit küldött előre, és mit hagyott hátra. Sőt, az ember tanú lesz önmaga ellen, még ha előhozakodik is a mentségeivel!” (Korán 75: 5-15)

„Azon a napon, amikor összehajtjuk az eget, úgy ahogyan a könyvek lapjai vannak összehajtva.  Ahogy véghezvittük az első teremtést, megismételjük azt. Ígéret ez, amely minket terhel. [Így] cselekszünk.” (Korán, 21: 104).

„És nem mérték fel Allahot az Őt illető rang szerint. És a Föld teljesen az Ő szorításában lesz a Feltámadás napján, és az egek össze lesznek hajtva az Ő jobbjában. Magasztaltassék Ő, felette áll annak, amit [Vele] társítanak! És megfúvatik a kürt, és holtan esik össze mindenki, aki az egekben és mindenki aki a Földön van, kivéve az, akit Allah akar. Aztán megfúvatik másodszor is, és íme! Ők állnak és néznek” (Korán 39: 67-68)

„És amikor megfúvatik a kürt egy fúvással, s a föld és a hegyek fölemeltetnek és egyetlen morzsolással porrá morzsolódnak, azon a napon bekövetkezik a Bekövetkező [Óra], és kettéhasad az ég, és törékeny lesz, és az angyalok a szélein lesznek és azon a napon Urad trónusát nyolcan hordozzák fölöttük. Azon a napon elő lesztek vezetve, és nem marad semmi rejtve rólatok. (Korán 69: 13-18)

         Abdul-Fattah Munif, MME

Mi igaz a karácsonyi történetből?

Jézus születésének bibliai történetét mindenki ismeri – akár keresztény az illető, akár nem. Ugyanakkor kevesen vannak, akik a történetet szó szerint elhiszik, a többség az elbeszélés számos motívumát, vagy teljes egészét mesének tartja.

Jézus történelmi személy, következésképpen biztos, hogy megszületett. A körülményeket azonban közel száz év múltán kezdte el kutatni Máté és Lukács evangélista (ők sem mai módszerekkel), úgyhogy jórészt csak a tényekhez fűződő legendákat volt módjukban rögzíteni. Vizsgáljuk meg tehát, mi az, ami valószínűleg megtörtént, és mi az, ami nem.

A születés történetét legrészletesebben Lukács evangéliumának 2. fejezete beszéli el. Így olvassuk: „ … azokban a napokban Augusztusz császár parancsot adott ki, hogy az egész föld összeirattassék. Ez akkor történt, amikor Szíriában Ciréniusz volt a helytartó.”

Nyilvánvaló, hogy az „egész föld” kifejezés az ókori ember sajátos túlzása, hiszen lovon, szamáron, vagy gyalog közlekedve sokkal nagyobbnak tűnik a környezet, mint amekkora az valójában. Így lett az evangéliumokban a néhány pásztorcsalád által lakott Betlehemből város, a Balatonnál sokkal kisebb Genezáreti tóból tenger, stb.

Ennél figyelemreméltóbb tény, hogy Augusztusz az egész birodalomra érvényes összeírási parancsot sosem adott ki. Az történhetett, hogy néhány, szomszédos tartományba akkreditált helytartó kevésnek találta a befolyt adót, és elhatározta, hogy összeírattatja az adóalanyokat, amit ők a császárra hivatkozva meg is tehettek. Személyi igazolvány és lakcím-nyilvántartás hiányában azonban ez csak úgy volt lehetséges, hogy minden adóköteles ember visszatért családja származási helyére.

Nem túl fontos, de érdekes, hogy mindez mikor történt. Annyi bizonyos mindössze, hogy nem a mi időszámításunk első évében, hanem hat, vagy hét évvel korábban. A Jézus születési évét a 6. században számítgató, jámbor szerzetes ugyanis nem tudta, hogy a zsidó naptár száz évenként betold egy szökőévet, hogy nagyjából pontos tudjon maradni. (Igen, a 6-dik századra a keresztény világ elfelejtette, hogy Jézus és a szülei zsidók voltak.) Máté evangélista azt is megemlíti, hogy a szent család Heródes elől Egyiptomba menekült, ahonnan csak a király halála után tért vissza – Heródes pedig i.e. 4-ben halt meg.

Lukács így folytatja: „Felment tehát József Galileából, Názáret városából Júdeába, a Dávid városába, Betlehembe, mivel Dávid családjából származott; hogy összeírják feleségével, Máriával, aki várandós volt.”

A történetnek ez a clue-ja. Józsefnek el kellett mennie Betlehembe, mert férfi volt, vagyis adóalany. A nők azonban nem voltak adóalanyok – így Mária sem. Miért vállalta mégis a hosszú, kényelmetlen és veszélyes utat a terhesség kilencedik hónapjában? Vannak, akik azt mondják, hogy nem is ment sehová. Názáretben szült, és csak később csatlakozott Józsefhez, hogy bemutathassák elsőszülött fiukat a jeruzsálemi templomban.

Én hajlamos vagyok azt hinni, hogy Mária mégis csak együtt ment Józseffel. Az elbeszélés koherens, túlzások és legendás elemek vannak benne, de ellentmondások nincsenek – Jézus minden valószínűség szerint Betlehemben született meg. No, de miért tesz egy okos zsidó fiatalasszony olyat, aminek emberi logikával nézve semmi értelme nincs? Ha így tesszük fel a kérdést, csak egyetlen válasz lehetséges: tudta, hogy ki lesz a gyereke, és hogy annak hol kell megszületnie.

Nézzük tovább, mit mesélnek Lukács adatközlői. „ … megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és a jászolba fektette, mivel nem volt helyük a vendégfogadó háznál.”

Nos, ez a mondat generálja a legtöbb szószéki sületlenséget karácsony idején. Meg a legtöbb, iszonyú giccses képeslap is erre hajaz.

Az ókori Közel-Keleten úgy építkeztek a családok, hogy a földszinten volt a konyha és az istálló, az emeleten pedig a lakás. (Az istálló padlófűtésként szolgált télvíz idején.) A lakás egyetlen helyiségből állt, szőnyegek és takarók borították, a fal mellett pedig ládaféle bútorok álltak további textíliák tárolására. A családtagok itt aludtak egymás mellett – ágyat, ágyneműt és hálóruhát nem ismerve.

József és Mária tehát megérkeznek Betlehembe. Nyilván ők az utolsók a rokonságból, hiszen ők jöttek legmesszebbről. A „vendégfogadó ház” tehát nem valamiféle szálloda, vagy karavánszeráj – ilyen Betlehemben nyilván nem volt, és nem volt szívtelen tulaj sem, aki kipaterolta őket a decemberi fagyba -, hanem József betlehemi rokonának a háza, amely akkor már dugig volt az összeírás miatt odasereglett rokonokkal, főleg férfiakkal.

A történet szerint a fiatalasszonyra itt jön rá a szülés. Mit lehet ilyenkor csinálni? A betlehemi rokon sürgősen kitakarítja a földszinti istállót, a felesége és a szomszéd asszonyok pedig segédkeznek a szülésnél. József egyedül erre aligha lett volna alkalmas, az apás szülés még nem volt divatban.

Az istálló felajánlása tehát gesztus volt, és nem elutasítás.

Lukács így folytatja: „Voltak pedig pásztorok azon a vidéken, akik kint a mezőn tanyáztak, és vigyáztak éjszaka a nyáj mellett.”

Még egy érv a könnyen tisztába tehető istálló mellett. Az állatok és a pásztorok kint voltak a mezőn. Ebből viszont mindössze annyi következik, hogy bármilyen évszak lehetett, csak tél nem. Télen Izrael területén gyakran esik az eső, nem ritka a naponként többszöri felhőszakadás. Ilyen időben pedig sem ember, sem állat nem tartózkodik a mezőn.

A pásztorok tehát valószínűleg egy szép nyári éjszakán tették tiszteletüket a szent családnál.

A napkeleti bölcsek – a magyar hagyomány háromkirályoknak nevezi őket – csak Máté evangéliumában jelennek meg. Azok a történészek, akik szerint az elbeszélés valós elemeket tartalmaz, úgy vélik, hogy Arábiába való csillagászok voltak, akik asztrológiával is foglalkoztak, és arra a következtetésre jutottak, hogy Izraelben egy rendkívüli karrier előtt álló, királyi személyiség született meg. A csillag tehát a számításaikban volt jelen, és nem az égen.

Az ő beszámolójuktól ijedt meg Heródes, aki - mivel nem volt zsidó, a trónra a rómaiak ültették – paranoiásan féltette a hatalmát. Sok történész vélekedik úgy, hogy a betlehemi gyermekgyilkosságok a valóságban nem történtek meg, Heródes kórképébe ugyanakkor beleférnek. Mindenki maga dönti el tehát, hogy tényként kezeli-e Máté evangélista Lukácsétól eltérő tudósításait, vagy sem. A magam részéről hajlamos vagyok hinni bennük.

Olyan képeslapot viszont nem küldök senkinek karácsonyi üdvözlet gyanánt, amelyen egy, a semmi közepén álló istálló látható, benne a világító szent családdal, előtte pedig egy behavazott fenyőfa bólogat.

Maitréja

    A buddhisták minden évben karácsony környékén tartják Maitréja ünnepét. Ez az ünnep, ill Maitreja alakja a legtöbb buddhista országban ismert és elterjedt. Kínában pl.: egy nagy-hasú, bárgyú tekintetű figuraként ábrázolják és Milefo-nak, Nagy Pocakú Buddhának, vagy Nevető Buddhának hívják. Azért olyan népszerű a különböző buddhista országokban, mert az ő alakjához nagyon sok jókívánság fűződik. Babonából rendszeresen szokták simogatni a hasát ill. a fejét. Úgy tartják, hogy ő az eljövendő Buddha, egész pontosan a szeretet, az intellektuális belátáson alapuló szeretet Buddhája, aki szeretetet és boldogságot, valamint egy új korszakot hoz az embereknek. Ez az új korszak értelmezhető úgy, hogy Kínában pl. a gyermekáldást tőle várják (ábrázolásában gyermekek veszik körül). Általában a család, a családi szeretet, a családi összetartozásnak, a család örömének is a szimbóluma, jelképe, illetve a derűs életvitel szimbóluma is Maitreja Buddha. A bárgyú arc a bölcsesség szimbóluma, a buta mosoly egy nagyon magas-szintű, felsőbb bölcsességet takar, a nagy hasa pedig a jólétet és a gazdagságot szimbolizálja.

    A korai páli nyelvű szövegek hat Buddhát említenek meg, akik a történelmi Buddha előtt éltek és egyet, aki az eljövendő kor Buddhája lesz. Ő Maitréja. A théraváda buddhizmus úgy tanítja, hogy korszakonként csak egy Buddha létezik, és a mi korszakunk Buddhája az a történelmi Buddha, aki Sziddhártha Gautama néven (páli nyelven: Sziddhattha Gótama) az i.e. 6. században  született. 

    Maitréja egy bódhiszattva, aki majd megjelenik a Földön, eléri a teljes megvilágosodást, és a tiszta Tant fogja tanítani. Az iratok szerint Maitréja lesz a történelmi Buddha utódja. Ez a jóslat minden buddhista irányzat kanonikus szövegében megtalálható, és a legtöbb buddhista elfogadja ezt a kijelentést erről az eseményről, ami akkor fog majd bekövetkezni, amikor a Földön a Dharmát elfelejtik.

    Tehát a következő buddha Maitréja lesz, aki most még a Tusita mennyekben időzik és ott várja, hogy megjelenhessen és egy új, boldogabb korszakot hozhasson el az emberiségnek. Ugyanakkor, egy másik oldalról megvizsgálva az ő alakját, azt is mondhatjuk, hogy őt nem csak a jövőben eljövendő Buddhaként tisztelik, hanem bizony úgy is, mint aki már most, különböző formációkban megjelenik a földön, pl.: koldus alakját öltve, és megnézi, hogy adakozunk-e, vagy különböző nehéz helyzetbe került emberekként testesül meg és leellenőrzi, hogy bennünk van-e az együttérzés képessége. Tehát különböző módokon megjelenhet és ennek következtében már nem csak a jövő Buddhája, hanem bizonyos értelemben már a jelenben is működő Buddha, amely főleg a szeretetet, de kimondottan a megértésen alapuló intellektuális szeretetet hozza el,  és azt segíti elő, hogy a földön a szeretet megvalósuljon.

 

Maitreja Buddha onnan ismerszik meg, hogy nem lótusz ülésben ül, hanem az egyik lába a földön van, ami azt szimbolizálja, hogy bármikor kész segítségére sietni az embereknek. Az együttérzés a részvét és a szeretet jeleként mindig kész arra, hogy bármilyen módon segítsen a rászorulókon, tehát egy megjelenő, a világban meglévő, nem meditációba mélyedő, hanem egy nagyon aktív aspektusa Buddhának. A másik lába ászanában van, ezzel a belső elmélyülést fejezi ki, tehát ilyen értelemben Maitreja egy olyan buddhai alak, aki kész a segítségre, kész a világban való tevékenységre és arra, hogy az embereknek segítsen. Ugyanakkor a vadzsrajána buddhizmusban, Tibetben és a korai vadzsrajánaban, tehát Indiában Maitreja már megjelenik, mint Mánusi Buddha, tehát mint emberi Buddha, aki megtestesül a világban, ugyan úgy, ahogy Sákjamuni Buddha ennek a korszaknak a Mánusi Buddhája, ugyan úgy Maatreja az elkövetkezendő világkorszaknak a Buddhája, ami éppen megtestesülésben, éppen megjelenésben van, éppen megjelenik a földön, hogy segítsen. Míg Sákjamuni Buddhához az "értelem" személyiség-összetevő tartozik, addig Maitrejához az "akarat". Az akaratról, a megvalósításban megnyilvánuló akaratról beszél nekünk Maitreja, mégpedig arról a megvilágosodásra törekvő akaratról, amelyben a szeretet -és elsődlegesen az intellektuális szeretet, tehát a megértésre alapuló szeretet- dominál.

    Alapvetően minden vallás szeretné, ha a követőiben a szeretet dominálna. Sokszor nehéz ezt a szeretetet felébresztenünk magunkban. A Buddhizmus eleve azt tanítja, hogy a szeretet nem valami olyasmi, amit fel kell magunkban ébreszteni, hanem a szeretet olyasmi, ami megvan mindannyiunkban csak vannak bizonyos akadályok, gátak, amik meggátolnak minket abban, hogy ez a szeretet kinyíljon, kibontakozzon. Ezért a Buddhizmus inkább abba az irányba keresi a szeretet kibontakozásának a megoldását, hogy szerinte az akadályokat kell elhárítani. Ha ez megtörténik, a szeretet szükségképpen megnyilvánul. A megértés által felkeltett szeretet azt jelenti, hogy intellektuálisan is belátjuk: nincs más lehetőségünk, mint hogy ezt a bennünk lévő szeretetet megnyilvánítsuk. Amint az akadályozó tényezőket elhárítottuk, amik nem mások, mint a gyűlölet, a nem-tudás, a lustaság,  a lomhaság, a harag, az indulat, a félelem, stb. tehát ha ezt a sok-sok negatív tendenciát elhárítjuk, akkor a szeretet bennünk szükségszerűen megnyilvánul. Ez teljesen megegyezik azzal, amit a buddhizmus a megvilágosodással kapcsolatban tanít: Mindannyian potenciális Buddhák vagyunk, csak a tudati szennyeződéseink meggátolják, hogy úgy lássuk a dolgokat, "ahogyan azok valójában vannak".

    Maitreja a "Karma-rendhez" tartozik, ez azt jelenti, hogy a cselekvés fontossága rendkívüli módon meg fog erősödni a jövőben. A jelen korszak Buddhája, Sákjamuni a "Lótusz-rendhez" tartozik, testhelyzete a lótuszülés, a padmászana, ami egy rendkívül stabil ülés (testi-tudati), rendkívül békés is. Tehát egy békés, belső összpontosításra épülő ülésmód.

    Maitreja Buddháé már egy segítőkész ülésmód, az a fajta ülésmód, amiből bármikor kész felállni, hogy segítségére siessen mindazoknak, akik nehéz helyzetben vannak. Ilyen értelemben kapcsolódik az Európai karácsonyhoz, ami szintén a szeretetről és mások megsegítéséről szól. Itt tehát a keleti és a nyugati vallásosság összekapcsolódik ebben a központi fogalomban: szeretet.

    A Maitréja név is a szanszkrit maitrí (páli: mettá) szóból származik, aminek a jelentése "szerető-kedvesség".

    Maitréjához a lezárás, a befejezés tartozik. Minthogyha az új, eljövendő korszak, a beteljesülés korszaka is lenne, az a korszak, amelyben minden lény eléri a megvilágosodást, ebben a korszakban minden lényre kiterjed a felébredés.

Maitreja kultuszának legfőbb mondanivalója, és ezt a buddhistáknak mindig észben kell tartaniuk: hogyha látunk egy elesett embert, egy koldust, egy rászorulót, akkor abban lehet, hogy Maitreja testesült meg, éppen azért, hogy mi találkozhassunk vele. Nekünk a szenvedőkben Maitreja Buddhát kell látnunk és Maitreja buddha felé szeretettel kell fordulni, hiszen ő maga a szeretet, a tiszta, megértésre alapuló szeretet. Ez az ő igazi üzenete. Látjuk tehát, hogy itt nem egy jövőbe kivetített jobb világról van szó, amire várakoznunk kell, hanem eljövő félben van, rajtunk múlik, hogy megérkezik-e, hogy eljön-e ide közénk, hogy bennünk megtestesül-e Maitreja Buddha. Kérdés, hogy készek vagyunk-e erre a segítségre? Az eljövendő korszak minősége az a fajta elmélyültség, az a fajta belső önismeret lesz, amelyben helyet kap a segítőkészség, az együttérzés, a részvét és a szeretet is. Épp ezért sosem szabad elfelejtenünk, hogy Maitreja különböző alakokban megjelenik a világban. Meg kell próbálnunk úgy tekinteni az elesettekre, a szenvedőkre, mintha Maitreja Buddha éppen azért bújt volna beléjük, éppen azért öltötte volna fel az ő alakjukat, hogy megnézze, hogy bennünk vajon már kifejlődött-e az elkövetkezendő korszak minősége, kvalitása, hogy mi alkalmasak vagyunk-e arra, hogy ebbe az új korszakba belépjünk.

    Maitreja ünnepe tehát az egyik legáltalánosabb ünnep, mert ugyan úgy megtalálhatjuk a kereszténységben, mint ahogy más vallásokban is.

    Maitreja A Tan Kapuja Buddhista Egyház központi alakja, az egyház is arra törekszik, hogy teljesíteni tudja azt a fajta szellemiséget, ami Maitreja alakjával kapcsolatosan felmerül, épp ezért ez az egyik legfontosabb ünnep.

Hanuka, a felavatás, az újraszentelés ünnepe

Az ókor sok háborúját követően vagy az történt, hogy a győztesek a legyőzött nép legjavát elhurcolták és rabszolgaként dolgoztatták, vagy lakóhelyükön hagyták, de adófizetésre kötelezték. Hogy az elhurcoltak, ill. az adófizetők milyen vallást követnek, kiben-miben hisznek, az a győzteseket soha nem érdekelte.

Kivételt csak a hellenizmus időszaka képezett Nagy Sándor 323-ban bekövetkezett halála után. A hatalmat öröklő uralkodó családok ebben az időben a Közel-Keleten modern városokat építettek, ahová sok görög telepes költözött – magukkal hozva vallási és kulturális eszményeiket. Ők nem tettek senkit rabszolgává, vagy adófizetővé, de vallásukat és kultúrájukat felsőbbrendűnek tekintették a bennszülött lakosságénál. Erre a felsőbbrendűségre hivatkozva aztán akadtak hadvezérek, akik szorult anyagi helyzetükben a helyiek által látogatott templomokat kifosztották. Így járt a jeruzsálemi templom is 169-ben, amelyet a szír Antiokosz Epifánész raboltatott ki. A templomban ezután görög istenszobrokat helyeztetett el, dekrétumában pedig hangsúlyozta, hogy a zsidóság köteles saját szokásait feladni és a görög szokásokat követni.

Az erőszakos hellenizálás ellen gerillaharc indult meg, ami Makkabeus háború címen vonult be a történelembe. A „makkábi” szó kalapácsot jelent, ez volt Júdának, a felkelés legsikeresebb vezéralakjának mellékneve. A harc vidéken kezdődött, és csak később terjedt ki a fővárosra, ahol hagyománytisztelő zsidók tömegei csatlakoztak hozzá Júda Makkábit támogatva. A szírek meghátráltak és tárgyalni kényszerültek, minek eredményeképpen a zsidók megkapták a vallásszabadságot. 165-ben kiszlév havának 25. napján (kb. december 15) megtörtént a jeruzsálemi szentély megtisztítása és újraszentelése. Ennek során Júda eltávolíttatta a görög istenszobrokat és a Zeusz-oltárt. Helyreállt a Biblia által megszabott istentiszteleti rend.

Ennyit tudhatunk meg a történelemből.

A hagyomány ugyanakkor azt is tudni véli, hogy amikor a kohaniták újra meg akarták gyújtani a menórában a megszentelt olajat, csak egészen keveset találtak. Azt a keveset elosztották hétfelé, és csodálatos módon az a kevés nyolc napon át, megszakítás nélkül égett.

Ezért tartja meg a zsidóság minden decemberben a hanukát, vagyis a fény és az újrakezdés ünnepét.

Az ünneplés középpontjában egy, a menórához hasonló gyertyatartó áll, de ennek nem hét, hanem kilenc ága van. Nyolc azért, mert nyolc napig égett a templomban a megszentelt olaj, a kilencedik pedig az ún. szolga, amelyről estéről estére eggyel több gyertyát gyújtanak meg. A nyolcadik estén tehát már mind a kilenc gyertya ég. A kilencágú gyertyatartót Izraelben szokás az utcára néző ablak közelébe tenni, hogy a járókelőknek is jó kedvük legyen tőle.

A hanuka közösségi ünnep. Rokonok, barátok látogatják meg egymást ilyenkor, alkalomhoz illő énekeket énekelnek, különféle édességekkel és gyümölcsökkel kínálják egymást. Az európai zsidók hagyományos hanukai süteménye a lekváros fánk. Európában és Észak-Amerikában szokás a gyerekek megajándékozása is, de ez a szokás valószínűleg a karácsonyi ajándékozás hatására alakult ki. (A két ünnep sokszor napra egybeesik.)

Van ennek a vidám hétnek még egy elmaradhatatlan kelléke: a trenderli. Általában fából készült, néhány centiméter magasságú játékszer ez, alján lapos gúla található, azon pedig egy kocka, amelynek oldalhosszúsága megegyezik a gúla alapjának oldalhosszúságával. A kocka tetejére gyufaszál vékonyságú fogót faragnak, ennek segítségével lehet megpörgetni az eszközt. A kocka négy oldalán négy héber betű látható, a nun, a gimel, a hé és a sin, ami arra emlékezteti a játék résztvevőit, hogy „nagy csoda történt ott”, vagyis „nesz gadol haja sam”. (De hülyén néz ki fonetikusan leírva!) Mivel pedig a héber betűknek számértéke is van, a pörgető annyi pontot kap, amennyi a játék végén a kipörgetett betűk összesített számértéke. Az nyer, aki a legtöbb pontot szerezte, ő kapja a csokoládét, a süteményt, vagy azt, amiben a játékosok előzőleg megállapodtak.

A hanukát a világ zsidósága idén december 8-a és 15-e között ünnepelte.

Kamarás István: Hajléktalan-betlehemes - Gregácz Gyula hajléktalan emlékére

Ez még abban az időben történt, amikor még Magyarországon is szép számmal (vagyis százezrével) akadtak hajléktalanok. Történt, hogy karácsony előtt két héttel a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei ebben az évben is megkérdezték a hajléktalanokat, mit szeretnének karácsonyra. Ez alkalommal nagyon meglepődtek - és, bizony, kicsit el is szégyenkeztek -, amikor a hajléktalanok afféle szóvivője (aki nem volt más, mint a Fedél nélkül című lap Anonimus Alkoholiptus álnéven publikáló külső munkatársa) azt felelte, hogy:

- Nem csak kenyérrel él ám az ember!

És az önkéntesek hiába nyugtatgatták, hogy hát, persze, nem csak zsíroskenyér, és nem csak főzelék, mint a Krisnásoknál, hanem gulyásleves is lesz, méghozzá gazdagon, a szóvivő csak tovább mondogatta, hogy:

- Nem csak kenyérrel él az ember!

És ekkor az önkénteseknek végre leesett a tantusz: ez, bizony, az evangéliumból van! Ráadásul maga Jézus vágja azt a sátán pofájába. A máltaiak eléggé tanácstalanul néztek egymásra, mígnem egyikük azzal próbálta magát kivágni, hogy…

- Ámen!

Erre a hajléktalanok szóvivőjükre néztek, aki odaintette őket magához, összesúgtak-búgtak, végül azzal rukkoltak elő, hogy ők bizony a gazdag leves mellé betlehemes játékot is szeretnének. A máltai önkéntesek csak elég lassan ocsúdtak föl meglepetésükből, de aztán elég gyorsan összekapták magukat, és kisvártatva már kész tervvel álltak elő: a Szent Angéla Általános Iskola diákjai fogják majd tudásuk legjavát nyújtani. Csakhogy ez nem ment ilyen könnyen, ugyanis a hajléktalanok olyan betlehemest szerettek volna, amelyikben ők maguk lesznek a pásztorok. A máltaiak annyira engedékenynek bizonyultak, hogy még abba is belementek volna, hogy a többi szereplőt is ők alakítsák.

- Azt már nem! - rázták a fejüket a hajléktalanok, hiszen végül is ők szeretnék ajándékba kapni ezt a betlehemest.

És ehhez olyannyira ragaszkodtak, hogy közfelkiáltásra Janics Natasát választották meg Szűz Máriának.

- No, ezt már meg kell beszélnünk Imre atyával - szabadkoztak az önkéntesek.

            Másnap Imre atya személyesen közölte a pásztorokkal az örömhírt: Janics Natasa megtiszteltetésnek tartja a felkérést. Erre a hajléktalanok zúgó „Hajrá magyarok!”-kal örvendeztek.

- De ez még semmi! - tett rá (Janics Natasa szellemében) még egy lapáttal Imre atya: - Lesz még három igazi teve is a három királynak, méghozzá díszesem felszerszámozottak. Ám akkor az a kérdés, hogy ki legyen Szent József? - kérdezte.

A pásztorok szemmel láthatóan nagy gondban voltak, ugyanis Janics Natasa mellé nem lehetett akárkit kitalálni. Felmerült Stohl András, Horváth Károly alias Charlie és még Győzike is, de mindannyiukkal többféle bibi adódott, hogy csak egyet említsünk: hogy egyikük sem volt József.

- Márpedig Szent József vagy József legyen, vagy legalább is zsidó - követelte a süket pásztor szerepét felvállaló hajléktalan, aki valamikor réges-régen, a nehéz időkben még papnövendék is volt, de a Rock-Miatyánk című szerzeménye miatt az Állami Egyházügyi Hivatal kirúgatta őt az esztergomi szemináriumból.

Ekkor Imre atya gondolt egy nagyot és merészet, és felhívta mobil telefonján Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbit, hogy felkérje őt - ez a címet rögtönözte, és ezután ez is maradt - a Hajléktalan-betlehemesbe. A főrabbi nem győzött hálálkodni figyelmességükért, de azzal szabadkozott, hogy az „elragadó” Janics Natasa mellé mindenképpen egy „fess fiatalember” kellene, ő pedig, hogy ne törjön meg az ökumenikus lendület, a salom jegyében elvállalja a gyermek Jézust megáldó agg Simeon szerepét, ő ugyanis, nem szégyelli bevallani, nagyon--nagyon szeret áldani.

            Ezzel megoldódott a főrabbi közreműködése a Hajléktalan-betlehemesben, melynek közvetítését már el is vállalta a Duna-tévé, de még nem volt Szent József. Ekkor az a félkegyelmű sorstárs, akire társai a lüke pásztor szerepét osztották, kézzel-lábbal azt követelte, hogy a tévébeli Vágó István legyen Szűz Mária „kegyese”, mert őnála nyerni is lehet. Hiába minden kuncogás és hurrogás, egyre növekvő pártja lett az ötletének, és mellettük érvelt főpásztor szerepét elvállaló Anonimus Alkoholiptus is, méghozzá azzal, hogy jobb helyeken mind a félkegyelműt, mind a magafajta költőt szentként szokták tisztelni. Újabb mobil telefonhívás következett, és láss csudát, Vágó István is elvállalta, sőt azt is megígérte, hogy az alkalomhoz illő furfangos kérdéseken is gondolkodik. Most már csak Heródes és a háromkirályok voltak hátra.

- A Heródes egy rohadék -  jelentette ki a marhapásztort alakító hajléktan, és ebben valamennyien egyetértettek.

- Ez esetben nem alakíthatja más, mint egy igazi bőrfejű - jelentette ki a disznópásztor szerepét elvállaló hajléktalan.

Mivel rendszeresen szuttyongatták őket a bőrfejűek, ezt a javaslatot mindenki támogatta. Valamennyien, még a máltai önkéntesek is őszintén meglepődtek, amikor Imre atya kijelentette, hogy:

- Ezzel ne legyen gondotok, ilyenem már van.

Többet nem árult el, de nem is firtatták, mert tudták jól, hogy Imre atya nem csinál vécét (mások zaftosabb kifejezést használtak) a szájából. Jóval több gond akadt a háromkirályokkal, mert ez esetben a hajléktalanok azt óhajtották, de nagyon, hogy a háromkirályok, bizony, ne legyen más, mint „a három legnagyobb közjogi méltóság”, vagyis akiket ők képzeltek annak: a harmadik magyar köztársaság államelnöke, miniszterelnöke és az ellenzék vezére.

- Ezt alaposan meg kell gondolnotok, mert ezek így együtt nem igen szoktak előfordulni, még koszorúzáskor sem. Még az Istennek sem  - figyelmeztette őket sűrű fejcsóválás közepette Imre atya,.

A hajléktalanok azonban vérszemet kaptak, és csak verték a tamtamot, hogy csakis ők kellenek, senki más. Kompromisszumként pedig felajánlották, hogy cserében hajlandók lemondani valódi angyalokról.

- Amennyiben valóban ezt szeretnétek, akkor, bizony, ezt nagyon meg kell imádkozni - jelentette be Imre atya véresen komolyan.

A pásztorokat még ez sem tántorította el. Megnyugtatták Imre atyát, ha kell, elmondanak ők akármennyi miatyánkot, csak üdvözlégyet ne kelljen, mert vannak köztük szép számmal reformátusok is. És hiába ígért nekik Imre atya még pászto-rockot is, hiába kérlelte őket, hogy dolgozzanak ki egy tartalék-tervet is, mely szerint szükség esetén a három történeti egyház főpásztorai alakítanák a háromkirályokat, a hajléktalanok nem engedtek a tízezer miatyánkból, mert ennyit vállaltak, szépen elosztva a kétszer ennyi budapesti hajléktalan között. Imre atya erre csak azt motyogta, hogy :

- Kedves testvéreim Krisztusban, lássátok be, hogy ez valóságos istenkísértés, márpedig Jézus is azt mondta a sátánnak, hogy „Ne kísértsd a te uradat, istenedet!”

A süket pásztor kézzel-lábbal tiltakozott:

- Márpedig „az embernek ez lehetetlen, de Istennek minden lehetséges”! Amint ez meg van írva Márk evangéliumában, ha jól emlékszem: tizedik rész huszonhetedik vers.

Imre atya feltett kézzel jelezte, hogy megadja magát. Majd nyomatékkal kijelentette:

- De akkor ezt, emberek, alaposan megimádkozzunk, rendben? És ha a tréfáskedvű Jóisten is úgy akarja, akkor december 24-én délután 5-kor ugyanitt találkozunk.

            A megjelölt időpontban - a karácsonyi megvendégelés után immár jóllakottan (akik bírtak, háromszor is megebédeltek: először az önkormányzat sátránál hamis gulyást, majd a máltaiaknál gazdag gulyást, végül a krisnásoknál krisnás gulyást), csodaszépen szállingózó hóesésben toporgott a legalább ezer hajléktalan a Máltai Szeretetszolgálat önkéntesei által felépített barlangistálló előtt. Ámulták-bámulták hogyan gyönyörködik Szűz Mária és Szent József, vagyis Janics Natasa és Vágó István az istengyermekben. A barlangistálló mellett ott toporgott hósipkásan az agg Simeon, vagyis Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi, továbbá, ahogyan Imre atya megígérte, ott feszítettek a díszesen felszerszámozott tevék, szám szerint hárman, hófödte púpokkal. Imre atya intésére megszólalt pikulás pásztor tilinkója, és erre a jelre a marha-, bivaly-, birka-,  kecske-, disznó- és libapásztorok, valamint a főpásztor, az öreg pásztor, a süket pásztor és a lüke pásztor sorra odajárultak a kisded jászolához, és elébe helyezték ajándékaikat, kinek mije volt: egy karika mackó-sajtot, egy zacskó szotyolát, egy almát, egy hamburgert, a Fedél nélkül legújabb számát Anonimus Alkoholiptus legújabb versével, mely szerint

            Kiskarácsony, nagykarácsony,

            bazi nagy karácsony!

            De nekem idén sincs kalácsom!

            Tobzódik a pláza,

            nem az Isten háza!

            Neki csak jászola:

            a térdeden mássz oda!”

Miután s pásztorok megtették dolgukat, várták a háromkirályokat, tegyék meg most ők is a tőlük telhetőt. Hogy gyorsabban teljék a feszült várakozás, Vágó István lépett elő, és azt kérdezte:

- Kik voltak a háromkirályok?

- Gáspár, Menyhért, Boldizsár! - zúgta a tömeg.

- És a Biblia szerint? - kérdezte Vágó ravaszkásan.

- Hát ki mások! -zúgta a tömeg.

- Nem is a Svájc Gizi - mondta a marhapásztor.

- Ki az a Svájc Gizi?  - érdeklődött Vágó, jelezve, hogy olykor még ő is tanulhat valamit.

- Azt én honnan tudjam?! - bosszankodott a marhapásztor, majd elmagyarázta - Ez nálunk egy mondás volt, már amikor még volt „nálunk”.

- Nos, tisztelt egybegyűltek, az evangéliumi karácsonyi történetben Heródesen kívül nincsenek királyok, csak napkeletről érkező bölcsek, akikről viszont nem tudjuk, hogy hányan voltak, és azt sem, hogy mi a nevük.

- Komolyan viccel? - kérdezte a disznópásztor

- Halálos komolyan.

- Halálos gomolya? - kérdezte süket pásztor.

- No, akkor egy igazán könnyű kérdés következik: mit ajándékoztak a napkeleti bölcsek a betlehemi kisdednek?

Az első kettőt majdnem mindenki tudta:

- Aranyat, tömjént…

A harmadikat a lüke pásztor rikkantotta elsőnek:

- Marhát!

- Mirrhát, te marha! - igazította ki a marhapásztor.

- És vajon mi lehet az a mirrha, ha a tömjén jóillatű füstölőszer? - kérdezte Vágó.

- Kozmetikum - próbálkozott a libapásztorlány.

Most aztán Vágó igazán elemében volt:

- A mirrha, tisztelt publikum, a mirrhafa (Commiphora abyssinica) balzsamos gyantája s valószínűleg ugyanolyan régi füstölőszer, mint a tömjén. Ahol a tömjénfa és a mirrhafa honos, ott a hazája az arab balzsamfának (Commiphora opobalsamum) is. Sokáig onnan is szállították az ókori nyugatra a balzsamot, de Salamon, zsidó király, meghonosította a balzsamfát a palesztinai kertekben is. Az első dugványokat a monda szerint Sába királynőjétől kapta. Sába volt valamikor régen boldog Arábia leggazdagabb országa. Salamon idejében a zsidókkal élénk kereskedelmi összeköttetésben lévő sábaiak királynője Palesztinába utazott a nagy zsidókirály látogatására. Mint vendég egyebek között a balzsamfa néhány dugványát hozta ajándékba s a király azokat elültette kertjében. Ez az eredete a később világhírűvé vált judeai királyi balzsamkerteknek, amelyekből a rómaiak korában is sok balzsamot szállítottak nyugatra.

A vastaps azt jelezte, hogy ezzel Vágó még az agg Simeont is leénekelte. Maga Vágó is érezhette ezt, éppen ezért így folytatta:

- Akkor most következzék egy könnyebb kérdés: mit csinált az agg Simeon, akihez az előírás szerint, vagyis Jézus körülmetélése…

- Milyen metélt? - kérdezte a süket pásztor.

- …körülmetélése után harminchárom nappal elvitték szülei?

- Ezután már boldogan halt meg - mondta a tilinkós pásztor.

- Ezt a választ elfogadom! - kiáltotta Vágó, azt kérdezte, hogy:  -  De mit csinált előtte?

- Boldogan haldoklott ! - kiabálta lelkesen a lüke pásztor.

Ekkor maga agg Simeon emelkedett szólásra:

- Figyeljenek emberek, mutogatom!

Ekkor odament a jászolhoz, és karjába vette az istengyermeket, és énekelni kezdett:

             Bocsásd el, Uram, szolgádat

            szavaid szerint békében,

            mert látták szemeim a te üdvösségedet,

            melyet minden nép színe előtt készítettél,

            világosságul a pogányok megvilágosítására,

            és dicsőségül népednek, Izraelnek.

- No ez nekem kínaiul van - jegyezte meg a bivalypászor.

- Talán inkább óhéberül - igazította ki a kecskepászotor.

- Ez is benne van a Bibliában? - kérdezte a disznópásztor gyanakodva.

- Inkább őbenne van a Biblia, ától cettig - vélte a birkapásztor.

Szűz Mária és Szent József ámulva-bámulva hallgatták, amit az agg Simeon gyermekükről jövendölt. Az agg Simeon ekkor anyja ölébe helyezte a gyermeket, megáldotta szüleit, és így szólt Janics Natasához:

- Ez sokak romlására és sokak feltámadására lesz Izraelben, jel lesz, amelynek ellene mondanak; a te lelkedet is tőr járja át, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív titkos gondolata.

Nagy csend lett, és ebben titkos gondolatok sustorogtak. Az agg Simeon ekkor Vágó Istvánhoz fordult:

- Van-e kérdése, kedves fiam?

Vágó bólogatott, majd megkérdezte:

- Mit jelent az, hogy „sokak romlására”?

- Például azt, hogy Jézus már nem sokkal születése után komoly veszélybe kerül: a kegyetlen Heródes király elrendeli, hogy öljenek meg minden két évnél fiatalabb gyermeket.

- Az a rohadék! Az a rohadék bőrfejű! - zúgott a tömeg.

E pillanatban a barlangistálló mögül kipattant a bőrfejű Heródes, ocsmányul acsarogva, bicikli-lánccal hadonászva, és nagy bőszen nekiindult az istengyermek felé. A hajléktalanok szitkok áradatát zúdították Heródesre, majd maguk is rázúdultak, és, bizony, teljesen kicsinálták volna, ha a római katonák ki nem szabadítják karmaik közül. Hiába kiabálta szegény Heródes a köpködő, barmoló hajléktalanoknak, hogy ő becsületszavára Imre atya főministránsa, hiába igazolta ezt maga Imre atya is, a főpásztor túlordította őket:

- Ne higgyetek neki! -kiabálta a főpásztor. -  Nem olvastátok az evangéliumban, hogy ez egy rohadék hazug disznó, aki még a napkeleti bölcseket is átverte, nemhogy Imre atyát.

Valóságos katasztrófahelyzet alakult volna ki, amelyben még a római katonák is élete is kockán forgott volna, de ekkor szerencsére megérkeztek a háromkirályok három szuperelegáns fekete autó. És láss csudát: az elsőből maga az államelnök, a másodikból maga a miniszterelnök, a harmadikból pedig maga az ellenzék vezére lépett ki. Néhányan tapsoltak, néhányan fújoltak, de az agg Simeon intésére karácsonyi csend lett. Ettől jöttek zavarba a közjogi méltóságok. Néhány tétova lépést tettek a barlangistálló felé, majd elbizonytalanodtak, és megálltak. Az államelnök kapott észbe leghamarább, és harsányan nekibuzdult:

- Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
- Három király mi vagyunk - folytatta a miniszterelnök.
- Gyalog jöttünk, mert siettünk, vagyis mert siettünk, kocsival - mondta szabadkozva az ellenzék vezére.

- Mi vagyunk itt gyalog - morogtak néhányan, de a többiek lepisszegték őket.

Ekkor az államelnök mélyen meghajolt, majd gyorsan vigyázzba vágta magát, és mereven előre nézett, a barlangistálló feletti csillagra szegezve tekintetét. Ez már többeknek tetszett, mondogatták is, hogy:

- Olyan feszesen áll ott, akár egy faszent!

A miniszterelnök ekkor a szívére helyezte jobb kezét, az ellenzék vezére pedig homlokát erősen ráncolva töprengett, mit is tegyen. Majd hirtelen ötlettel - református létére - keresztet vetett.

- Kivágták magukat - ismerték el a hajléktalanok, s kíváncsian várták az ajándékozást.

Ám ekkor a közjogi méltóságok elakadtak, hol tikáraikra, hol az agg Simeonra néztek, aztán udvariasan egymást kezdték tessékelni, de ezzel sem jutottak előbbre. Végül Ekkoraz államelnök elszántan belekotort zakója zsebébe, s nagy nehezen kikapart belőle egy kis üvegcsét, melynek illatából az első sorban állók közül valaki megállapította:

- Bazsarózsaolaj.

Ekkor az államelnök elfogódott, mégis könnyed mozdulattal, kézcsók kíséretében átnyújtotta az üvegcsét Szűz Máriának, aki ezt kecses biccentéssel fogadta. A miniszterelnök ezalatt lázasan kotort a nadrágzsebében, és amikor már az agg Simeon is feladta, láss csudát, előkapart egy eléggé viharvert csomagocskát.

- Papi pipadohány - állapította meg a bivalypásztor, elégedetten.

A miniszterelnök körbemutatta ajándékát, majd az örvendező Szent József kezébe nyomta, aki mindjárt lelkendezve bele is szimatolt.

- Megvolt a tömjén és a mirrha, most gyün az arany - reménykedett a kecskepásztor.

Nem hiába, mert az ellenzék vezére mindenre elszántan, egyetlen mozdulattal kirántott zakója belső zsebéből egy aranyhörcsögöt, és ugyanavval a lendülettel vitte mindjárt az istengyermek jászolához. Oda is helyezte volna szépen a kisded lábához, ha Szent József nem kapja ki a kezéből, s nem veszi ő gondozásába, szakavatottan.

            Mindenki fellélegzett, de hármunknak, a háromkirályoknak csak most jött a neheze, mert csak álltak, álldogáltak tehetetlenül. Megint az agg Simeon könyörült meg rajtuk, most azzal, hogy karjait az égre tárva azt mondta:

- Tikkum Olam!

Ebből persze még a közjogi méltóságok sem értettek egy árva kukkot. Inkább csak kitalálták, hogy az öreg pap, akiből más nem is tud megszólalni, mint a Szentírás, bizonyára valami olyasmit sürget, hogy „állítsátok helyre”, „gyógyítsátok meg”, „alakítsátok át”. Ezt a közjogi méltóságok úgy fordítottak le a maguk nyelvére, hogy „most az egyszer ne menjetek egymás agyára, és viselkedjetek normálisan, a szentségit neki!”. Mit tehettek mást, összenéztek, majd az államelnök a másik kettő vállára tette kezeit, amire a nyugalmazott országos főrabbi azt mondta, hogy

- Shalom!

Ezt már jó néhánya értették a pásztorok és a hajléktalanok közül is. Meg is tapsolták. Ezután a miniszterelnök is felbátorodott, és barátságosan hátba veregette az ellenzék vezérét, de olyan alaposan, hogy az eleinte sem köpni, sem nyelni nem tudott. Amikor azonban magához tért, egy cseles mozdulattal elkapta a miniszterelnök kezét, és nagyon barátságosan, de nagyon alaposan úgy megszorította, hogy annak talán örökre elment a kedve a hátba veregetéstől.

            Vérbeli karácsonyi csend támad, méghozzá akkora, hogy belefért az a hatalmas védangyalsereg is, amelyik a barlangistálló fölé ereszkedett, és rázendített a szokásosra, hogy:

„Dicsőség mennyben az istennek, és békesség a jóakaratú embereknek!” Mind a hangzat, mind a látvány igazán mennyei volt, vagyis mind a szférák zenéje, mind pedig a szikrázó hófehérbe öltözött vöröskeresztes karszalagot viselő mennyei sereg. A három közjogi méltóság feszes vigyázzállásban hallgatta végig a dicsőséget és a békességet, majd amikor vége lett, átváltott pihenjre, és megint csak zavartan néztek körbe. Végül az államelnök mint a haza sokadszori megmentője halált megvető bátorsággal és utánozhatatlan repedtfazék hangon belekezdett a „Mennyből az angyal”-ba, amelye a másik két közjogi méltóság afféle alsó és felső szólamokkal próbált belekapcsolódni. Szerencsére a valóban elragadó Janics Natasa mentette meg a helyzetet azzal, hogy:

- Meg is kéne szoptatni már!

Erre a közjogi méltóságok fellélegeztek, és elindultak a fejedelmi módon feldíszített tevék felé, és hiába tessékelték őket titkáraik és biztonsági embereik kétségbeesetten a szuperelegáns hivatali kocsik felé, ők csak felültek szépen a tevékre és annak rendje és módja szerint eltevegeltek. A gépkocsikba  Szentcsaládot, az agg Simeont és Imre atyát ültették, a szegény szerencsétlen Heródest pedig a Máltai szolgálat mentője vitte el.

            A hajléktalan pásztoroknak nem akaródzott hazamenni, de hát nem is tudtak volna hová. Még megpróbálták elénekelni azt, hogy „Fel nagy örömre Úr született”, de csak eddig jutottak. A vöröskeresztes védangyalsereg lendítette őket át a nehézségeken: „Aki után a Föld epedett. Mária karján égi a lény: Isteni kisded Szűznek ölén”. Eztán már ment minden, mint a karikacsapás: „Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, Nézd a te édes Istenedet!” Ezt a birkapásztor, akit kispesti társai Jumurdzsáknak csúfoltak (noha valóban csak fél szeme volt), így énekelte:

- Egyszemű pásztor, jöjj közelebb!

És ezen ő maga is roppantul elérzékenyült. A lüke pásztor pedig így zengte:

- Nézd a te édes kis tehened!

Aztán mindannyian így folytatták, mert ez már úgy jött belőlük, mit az agg Simenonból a Biblia: „Nem ragyogó fény közt nyugoszik, bársonyos ágya nincsen neki itt: csak ez a szalma, koldusi hely,

rá meleget marha lehel. Egyszerű pásztor, térdeden állj, Mert ez az égi, földi Király!” Eközben a védangyalok felreppentek a magas égbe. Csak egy ott a pásztorok között: egy tolókocsis szeráf. Őt pátyolgatták, vigasztalták, melengették, nevettették mindaddig, amíg csak el nem jött az ő felreppenésének ideje. Csudafínom karácsonyi vaniliáscukor illatot hagyott maga után.