Áttekinthetetlen előkészítés és ritkán tapasztalhatóan fordulatos zárószavazás eredményeként született meg A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény Országgyűlés által elfogadott változata. Sajnos mindkét folyamat mögött a nyilvánosság számára nem ismert egyeztetések, önkényesnek vélelmezhető intézkedések, nem kellőképpen összehangolt politikai stratégiák, valamint a vallásjogi és vallásszociológiai szaktudás kiaknázatlansága érhető tetten. A parlament elé június 14-én beterjesztett és július 11-én elfogadott törvény szövege nagyobb figyelemmel előkészítve méltóbb lehetett volna a témához és a törvény sarkalatos volta által megkövetelt színvonalhoz.
Nem megalapozottak azok a felvetések, amelyek szerint a törvény a jelen állapotában sérti a vallásszabadságot, nem felel meg az EU-tagországok törvényhozási gyakorlatának, elbukik az EU alkotmányos próbáján, hátrányosan különbözteti meg a vallási közösségeket, illetve visszamenőlegesen jogokat von meg. Garantálja ugyanis a szabad vallásgyakorlatot, pontosan úgy, ahogyan az emberi jogok alapokmányában szerepel. Ettől persze még kérdéses, hogy a nyilvántartásba majdan nem kerülő vallási közösségek tagjai és intézményei megelégszenek-e a számukra felkínált egyesületi formával, vagy miképp próbálnak érvényt szerezni meggyőződésüknek a hazai és európai fellebbviteli fórumokon.
Az új törvény olyan szempontok alapján okoz csalódást, amelyekről sajnos nem folyt vita. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a keresztény vallás jellegzetességeiből alkot más vallásokra vonatkozó kritériumokat. Például „természetfelettiről”, illetve „rendszerbe foglalt hitelvekről” beszél. Az előbbi alapján például a buddhista vallási közösségek, az utóbbi miatt a zsidó közösségek nem lennének bejegyezhetőek. Hasonlóan elődjéhez, a 90/IV-es törvényhez, az új jogszabály a vallási közösségek legtágabb körét egyháznak nevezi, ami vallástudományi szempontból téves, azokra a vallási közösségekre nézve pedig, amelyek magukat nem tekintik egyháznak – a kereszténységen kívül szinte mind ilyen –, sértő is.
Azt a célt tűzte ki, hogy rendet tesz a bejegyzett vallási közösségek területén, más szóval kiszűri azokat a közösségeket, amelyek nem vallásiak. Ezt részben a vallási tevékenység, részben a bejegyzési procedúra pontosításával kíséreli meg. De minthogy az előbb említettek miatt az elsőt nem lehet majd megfelelően érvényesíteni, az utóbbiakra nézve pedig számos további törvényt és rendeletet helyez a szöveg kilátásba, a törvény nem teljesíti a kitűzött célt. A szövegben szereplő következetlenségeket a későbbiekben ki kell küszöbölni, vagy valamilyen módon ellensúlyozni.
A törvény szükségességének legkorábbi indoklásától kezdve folyamatosan előkerült a „bizniszegyház” kifejezés, az új szabályozás egyik céljának pedig azt tekintik, hogy „kiszűrje” ezeket. Amihez két megjegyzés kívánkozik.
Azok a civil szervezetek, amelyek a 90/IV-es törvény alapján egyházként jegyeztették be magukat, nem követtek el semmiféle visszaélést, egyszerűen csak éltek a túlságosan tágra nyitott bejegyzési és támogatási lehetőséggel. Ezeket a közösségeket jogtalan megbélyegezni és kriminalizálni. Nekik a törvény, illetve a hozzáfűzött kommentárok azt üzenik, hogy társadalmilag hasznos tevékenységüket nem egyházként tovább folytathatják.
Az egész törvényalkotási igény, illetve folyamat révén azonban bizonyos értelemben az összes vallási közösség „bizniszegyház” lett. Hiszen a vallási természetű különbségtétel mellett – ami láthatóan a legkevesebb vitát váltotta ki, s amihez a legkevésbé értettek az előkészítők és a döntéshozók – voltaképpen kizárólag arról van szó, mely vallási közösségekkel akar a (mindenkori) kormány támogatási megállapodást kötni. A törvény azt tűzte ki célul, hogy ezt a kritériumrendszert úgy alkotja meg, hogy az formális és ezáltal kivonható legyen az aktuális kormánykoalíció politikai ízlése alól. Ezt a célt egyáltalán nem érte el, minthogy a néhány eleve bejegyzett közösségen túl az összes többi jelentkezővel valójában önkényes alapon szerződik a kormány. Az Országgyűlés pedig az új nyilvántartási kérelmek kapcsán várhatóan már ősztől végeláthatatlan vallásvitákba bonyolódik.
MÁTÉ-TÓTH ANDRÁS
A szerző teológus, valláskutató, a Szegedi Tudományegyetem professzora
http://hvg.hu/hvgfriss/2011.29/201129_szurescsavaras
2011. július 20., szerda (Az írás a HVG 2011/29. számában is megjelent.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése