Ateizmus, agnoszticizmus, szkepticizmus…

Ebben az akadémiai évben róluk, a kételkedőkről fogunk beszélgetni a Nap-körben - és természetesen velük is, nem elméletben, róluk a hátuk mögött. A téma nagyon izgalmas, mert benne több a kérdés, mint a válasz, ami önálló gondolkodásra, problémafelvetésre, vitára késztet. Ezért kérlek benneteket, szóljatok minél többen hozzá a blogon és a facebookon olvasható véleményekhez. Elsőként íme az enyém: 1, Szerintem az ateizmusnak nincsen definíciója, mint ahogy a vallásnak sincs. A vallás valami, az ateizmus pedig ennek a megkérdőjelezése. Úgy is mondhatnám, hogy a kettes számrendszerben a vallás = 1, az ateizmus = 0, - ami persze nem jelent értékítéletet. Az ún. örök emberi kérdésekre, mint pl. hogy hogyan keletkezett az anyagi világ, mitől működnek benne a törvények, mi az emberi élet célja, és mi lesz velünk a halál után, évezredekig a vallás adta meg a kötelezően elfogadandó választ. Aztán jött a francia felvilágosodás, és egy sereg okos ember azt írta/mondta, hogy ezek a válaszok tekintély-alapon fogalmazódtak meg, és egyáltalán nem biztos, hogy igazak. Alternatívát nem adtak, pontosabban az alternatívájuk az volt, hogy az anyag örök, a világegyetem véletlenszerűen lett olyan, amilyen, halálunk után pedig nem fog velünk történni semmi. Egyszerűen csak elalszunk örökre, és kész. 2, Ilyen keményen persze nem sokan fogalmaztak, és nem teszik ezt követőik sem. A mai agnosztikusok közül sokan nem is tartják magukat ateistáknak, hiszik, hogy a világegyetem egy ’intelligent design’, amihez mindenképpen szükségeltetik egy ’intelligent designer’, csak éppen senki nem veszi a bátorságot, hogy arcot, személyiséget rajzoljon neki. 3, A szkeptikusok ismét egy külön entitás. Ők közömbösek. A fentebb olvasható, felvetett kérdések nem érdeklik őket. Spekulációkkal nem foglalkoznak, nekik egyedül az a fontos, hogy mi látható, kézzel fogható, ill. a tényekből kikövetkeztethető. 4, A különféle babonák követőit és gyakorlóit nem tekintem ateistáknak. Ők keresők és kérdezők, függetlenül attól, hogy jelenleg egy használhatatlan választ tartanak jónak. 5, Az ateizmus marxista formája, a „dialektikus és történelmi materializmus” a rendszerváltás előtt sok fiatal egyetemi éveit keserítette meg. Kötelező világnézet volt a szocialista tábor országaiban, és mint ilyen, teljesen kontraproduktív módon működött. Magam is a 70es évek elején jártam egyetemre, és a társaim közül magánemberként azok sem hittek benne, akik agnosztikusok, vagy szkeptikusok voltak. Nem véletlen, hogy ma már csak az idősebb generáció emlékszik rá. 6, A különféle szkeptikusok, agnosztikusok és útkeresők magas százaléka tapasztalatom szerint azért esett ki az X, Y, vagy Z vallás nagy szatyrából (vagy egy szabadegyház sokkal kisebb szatyrából), mert csalódott. Csalódott Istenben egy, a számára nagyon fontos, meg-nem-hallgatott imádság miatt, vagy mert megbotránkoztatta egy méltatlanul viselkedő/beszélő egyházi személy. Zsidók tömegei meg azért tagadták meg Mózes Istenét a Holokauszt alatt és után, mert meggyőződésükké vált, hogy ha lenne Isten, ezt nem engedte volna meg. 7, A számomra legtiszteletreméltóbb kételkedőt Ignaz Lepp A modern ateizmus pszichoanalízise című könyvében morálateistának nevezi. A morálateista nem beleszületik, vagy belesodródik a tagadásba, ő tudatosan vállalja magas erkölcsi kihívások teljesítését, mert semmiféle túlvilági jutalomra nem számít. Önmagáért teszi a jót: ha tehetős, adakozik, ha kevésbé, jótékony szervezeteknek ajánlja fel idejét és erejét, vagy egyszerűen csak nem fogad el paraszolvenciát szegény emberektől, amennyiben orvos. Itt lehetne a példákat hosszan sorolni, de gondolom, nem szükséges. A morálateistákat szívesen látják a kiüresedő skandináv templomok drogosmentő, bevándorló-segítő gyülekezeti aktivistái, a környezetvédők és más civil szervezetek is, mert gyakran sokkal megbízhatóbbak, mint a magukat hívőnek tartók. Rahner az ilyen embereket anonim keresztényeknek nevezi. Nem biztos, hogy ez a kifejezés szerencsés, hiszen maguk a morálateisták is tiltakoznak ellene: őket ne söpörje be senki egy olyan kalap alá, ahová önerőből nem kívánkoznak. Tekintsük egymást egyszerűen testvérnek, ezzel elkerülhetünk egy csomó fölösleges vitát.