Novemberi találkozónkon a
zsidóságot érő igaztalan vádaskodásokról beszélgettünk Vári Pista bátyánk
vezérlete alatt. Bevezető gondolatait Buk Miklós Kétezer éves út című könyve
alapján fejtette ki hangsúlyozva, hogy a gálutban (= szétszóratásban) a
zsidóság sokkal jobban ki volt téve a környezeti hatásoknak, mint az önálló
állammal rendelkező népek – ugyanakkor ragaszkodnia kellett belső
hagyományaihoz, hogy az asszimilációt elkerülje.
Eszmecserénk során a következő
témákat érintettük, és a következő konszenzusokra jutottunk:
1, A teológiai antijudaizmus
(lényegében elmúlt már, de az általa okozott fantomfájások élnek még) nem azt
kérdezi, hogy kik a zsidók, hanem, hogy mi bizonyítja a bűnösségüket. Az 1.
század kereszténysége azért fordult szembe a judaizmussal, mert abból vált ki,
és igyekezett a különbségeket erkölcsi/teológiai alapon hangsúlyozni. Ez, mint
lélektani jelenség ma is fennáll: ahová én tartozom, ott van az igazság és az
erkölcs – ami az én felfogásomtól eltér, aberrált.
2, A zsidóság nem morális és
nem is hitbeli közösség. Zsidó mindenki, aki zsidó anyától születik, és
valamelyest ismerője/résztvevője a zsidó kultúrának.
Nem szabad tehát rajtuk számon
kérni
a, a hitbeli egységet,
b, az egyházat mint joghatóságot,
c, a morális egységet.
Más szóval a judaizmusban nincs
lelki és szervezeti egység, valamint nem létezik egységes kultusz sem. Tudnunk
kell ugyanakkor ezt az egységet a zsidóság nem is igényli.
3, Nincs egységes joghatóság,
precedensjog van, a római jogalkotás semmiféle sémája nem kérhető számon a
zsidó jog gyakorlóin. Ez azt jelenti, hogy az egyes esetekben hiteles személyek
– általában rabbik – döntése a mérvadó.
A haláha tehát nem
jogsztabály-gyűjtemény, hanem történet-gyűjtemény, személyes tapasztalatokból
leszűrt tanulságok összessége, amiből az adott ítélkező testület kiválaszthatja
a megfelelő verdiktet.
4, A zsidóság – mint már
említettem - nem nép és nem is vallás, hanem kultúra, más szóval tradíció és
szöveghagyomány. Nem filozófiai törvényeket szögez le, hanem történeteket
mesél. A Talmud bölcsei semmilyen elméleti kérdésre nem adnak választ, döntési lehetőségeket
kínálnak, amelyek közül egy adott helyzetben választani lehet. A Talmud ugyanakkor
olyan történeteket mond el, amelyek a Tórára, vagyis a legrégebbi vallási
hagyományra mennek vissza. A Tóra ennek értelmében a zsidó sors forgatókönyve.
5, A zsidók és a keresztények
viszonya Istenhez nem egyforma – a keresztények többsége apa-gyermek, ill.
hűbérúr-vazallus jellegű kapcsolatban áll Istennel, a zsidók és Isten viszonya
ugyanakkor szerződéses. Egyenrangú felek párbeszéde áll fenn, és a
be-nem-tartott szót Istenen büntetlenül számon lehet kérni.
Ugyanezért más a zsidók viszonya
a kanonizált szövegekhez is, de erről a Tóra szerepe kapcsán már esett szó.
6, A vallási és a világi
szféra a zsidóságban nem különül el. Az anyagi gyarapodás tekinthető Isten
áldásának – legalább annyira, mint a gazdag gyermekáldás, vagy a különleges
intellektuális adottságok és tanulási lehetőségek. A jó sorban élő ember hálát
ad Istennek az anyagi boldogulásért, és szegény Talmud-tudóshoz adja feleségül
a lányát. Így kerek a világ.
A szegénység és a szüzesség a
zsidó gondolkodásban tehát önmagukban nem képviselnek erkölcsi értéket.
7, A kapitalizmus a
pénzforgalmon alapul, mivel pedig a zsidóság Európában kb. a 18. századig nem
vehetett földet, kénytelen volt a kereskedelemből és a pénzkölcsönzésből élni.
Ezt lehet és akkor is lehetett korrektül csinálni, a kereskedő, a bankár nem voltak
szükségképpen erkölcstelen személyek, bár nyilván erre is akadt példa. A
középkori keresztény Európa mégis általánosítva démonizálta a pénzforgalom főszereplőit,
mivel az önellátó paraszti gazdaságokon alapuló társadalmak gondolkodásába a
kapitalizmust mozgató és fenntartó törvényszerűségek és személyek nem illettek
bele.
A katolikus egyház és az
ortodoxia pedig a legutóbbi időkig zsigerből irtózott a kapitalizmustól.
8, Ugyanakkor zsigerből irtózott
a szocialista eszméktől is. Nem ok nélkül. Sok, vallásától elidegenedett,
földnélküli, fizikai munkából tengődő zsidó proletár és valamivel jobban élő
iparos, orvos, újságíró, vagy művész a 19-dik és a 20-dik század fordulóján erősen
vonzódott a szociáldemokrata mozgalomhoz – annak szélsőséges formáihoz is. Következésképpen
a Tanácsköztársaság elit alakulatában a zsidó származású, ámde vallásukat nem gyakorló
politikusok messze többen voltak a vallásukat nem gyakorló keresztényeknél. Tevékenységük
kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyar közgondolkodásban.
Főleg miattuk öltött testet 1920
után az az egyház által támogatott, de az egyházi médiában meg nem jelenő
antiszemitizmus, ami először csak a numerus clausushoz, később a
zsidótörvényekhez, majd pedig az Eichmann-terv magyarországi végrehajtásához
vezetett.
A mai magyar jobboldali
köztudatban még mindig ez a kép él:
a zsidók erkölcstelenek és
elvtelenek, minden áron vagyont akarnak szerezni, és ha az valamiért nem megy,
kommunisták lesznek, és mindenkin átgázolnak a hatalomért – no meg az azzal
járó anyagi javakért. (Ld. a 48 –as hatalomátvételt irányító négyesfogatot.)
Közben pedig mind a kapitalizmus,
mind annak kemény bírálata belefér a zsidó habitusba
A zsidó habitusba a zsidóság
kemény bírálata is belefér... Talán éppen ez nem fér az őket bírálók fejébe.
9, A legnagyobb falat talán
mégis az anticionizmus.
Van egy nép, amelynek nincs közös
múltja, hite, politikai víziója, stb-je, mégis államot akar teremteni magának
ősei földjén, Palesztinában, ahol háborítatlanul élhet. Ezt persze csak a helyi
arab lakosság korlátozásával tehette meg 1948-ban, és a konfliktus azóta is
újra meg újra felizzik. A modern zsidó állam fennállása alatt három önvédelmi
háborút nyert meg szomszédai ellen, amitől az ENSZ és nyomában a világ
közvéleményének jó része Izraelt agresszornak tekintette, és ezt a véleményt ma
is sokan osztják – szerintük nincs gond a zsidókkal, de Izrael veszélyt jelent
a világ számára.
Ha ilyen nézettel találkozunk,
azt kell leszögeznünk, hogy a zsidó államot nem a Messiás alapította,
szekularizált ország, ahol a vezetők nem szentek és nem is tévedhetetlenek.
Izrael napi politikáját bírálni tehát esetenként nem elítélendő. Súlyos vétség
azonban, ha valaki tagadja Izrael jogát a léthez, mert hazához minden népnek
joga van.
Lehet azonban minden támadásra
más regiszterben válaszolnunk, mint amilyenben a vád elhangzott. Érvelni csak
akkor érdemes, ha vitapartnerünk nem érzelmi alapon, zsigerből támad, hanem
hajlandó az ész-érveket végighallgatni és mérlegelni. És amennyire adekvát
válasz a kereszténységet ért dühös kirohanás esetén egy szeretetteljes gesztus,
ugyanolyan jó hatást válthat ki, ha a zsidóságot annak utánozhatatlan
humorával, hétköznapi bölcsességével védjük meg.
